Akupresszúra

Akupepresszúra azt jelenti pontnyomás. A kínai gyógymasszázs és a kínai energiatan évezredes tradícióin fejlődött ki. Az akupresszúrában a test saját energiáit az ujjak nyomásával befolyásoljuk. Ez a gyógymód mint a kínai évezredes népi gyógyászat része minden kínai számára öngyógyító módszerként ismeretes. Történetét ötezer éves régészeti leletek dokumentálják. Huang-Ti, a „Sárga Császár” az emberi test energiáira vonatkozó ismereteket rendszerbe foglalta. A kínaiaknak sajátos elképzelésük van az életről, a természetről, egészségről és a betegségről, az emberről és a világmindenségről, amit mi európaiak nem egykönnyen értünk meg. Nehezen tudjuk felfogni, hogy a kínaiak már évezredekkel ezelőtt ismerték az élet és a világmindenség törvényeit, amelyek számunkra a mai napig rejtve vannak. Mi azt tanultuk, hogy csak azt higgyük el, amit a tudomány be tud bizonyítani, és nem vesszük észre, hogy a természet és a világmindenség törvényei függetlenek attól, hogy mi fel tudjuk-e őket fogni vagy sem. A természettudományos gondolkodáshoz kötődve értelmünkkel alig tudjuk felfogni, hogy a láb nagyujján lévő pontnak mi köze van a hasnyálmirigyhez – különösen, ha meggondoljuk, hogy a pont és a szerv (vagy szervrendszer) semmilyen bizonyítható összefüggésben nincs egymással. Megszoktuk, hogy az emberi testet anyagnak tekintsük, míg a kínai gyógyászat elsősorban energiarendszert lát benne, amely egymással szemben ható és egymást kiegészítő erőkből áll, amelyeket egyensúlyban kell tartani. Ha ezt megértjük, akkor kiderül, hogy az akupresszúrában nincs semmi titokzatosság.

Holisztikus gondolkodás – kínai gyógyítás

A természetes gyógymódoknak, a betegségek kezelésének, valamint megelőzésének és a természetes gyógymódok nyújtotta lehetőségeknek az újrafelfedezése előtérbe hozta a távol-keleti gyógymódokat is. A kínai gyógyászat az ember és a természet, a világmindenség kapcsolatának megértésén alapszik. Platón, görög filozófus közel 2500 évvel ezelőtt leírta azt, ami a modern orvostudomány számára ma is érvényes: „sokféle baj létezik amit az orvosok nem tudnak gyógyítani, mert nem ismerik az egészet. Egy rész ugyanis csak akkor lehet egészséges, ha az egész az…” Az ember ma inkább biológiailag működő rendszernek nézzük, míg a természetgyógyászat a harmonikus energia és éltetőrendszerből indul ki. A kínai gyógyászat a dolgok egészének és a végső lényének az egységén alapszik: ez az energiatan. A kínai filozófia az embert körülvevő világot, a makrokozmoszt kapcsolatba hozza az ember életével, a mikrokozmosszal. A világ, a környező természet és az ember környezete ugyanolyan alapelvek szerint épül fel, mint maga az emberi élet. A kínai orvoslásfilozófiának egyik alapelve az identitás, az azonosság a mikrokozmosz és a makrokozmosz között.

Diszharmónia = betegség

Minden kínai terápiaforma azon a szemléleten alapszik, hogy az ember életenergiája egy saját vezetékrendszeren, az energiapályáikon áramlik. Az egészséges, jól működő szervezetben az életenergia egyenletesen áramlik, és a két ellentétes erő, Jin és Jang egymással egyensúlyban van. A harmóniát az zavarja meg, ha közülük valamelyik erő fölénybe kerül a másikkal szemben, az egyensúly felborul. A következmény: az ember rosszul érzi magát, beteg lesz, csak akkor lesz egészséges, ha az egyensúly újra helyreállt. Az egészség és a betegség nem állapot, hanem egy folyamatnak a fázisa, amit folyamategyensúlynak lehet nevezni, s ez leginkább a kerékpározáshoz hasonlítható: mozgás közben megtudjuk tartani az egyensúlyt, de ha megállunk, felborulunk. A Jin-Jang nem egyéb, mint erőmegosztás, energiaegyensúly vagy energiaellentét. A mozgás és a nyugalom, a nappal és az éjjel nem ellentétesek egymással, hanem egymáshoz tartoznak: ugyanis nincs mozgás nyugalom nélkül, és a nappal elképzelhetetlen az éjszaka nélkül. A Jin és a Jang egymáshoz való kiegyensúlyozott viszonya feltétele a test, a lélek és a szellem egészségének. Minden zavarnak és betegségnek gyökere a Jin és a Jang közötti egyensúly felborulása. Az ellentétek egyesülésre és harmóniára törekszenek. Azáltal, hogy tudomásul vesszük, hogy a bennünk levő ellentétek harmóniára törekszenek, megteremtjük az előfeltételét jólétünknek, a testi-lelki kiegyensúlyozottságunknak, mert ily módon az életenergia akadálytalanul áramlik.

Hogyan hat az akupresszúra?

A test természetes regenerációs és gyógyulási képességét nem szükséges külön bizonyítani.  A kínai gyógyászat alapelve, hogy az életenergia akadálytalan áramlását biztosítani kell. Ez az energia cirkulál zárt pályákon az ember testében és a test felszínén. Ennek az energiaáramlásnak a gyengülése vagy lefékezése okoz egészségkárosodást vagy betegséget, amikor is az ellentétes életerők egyik eleme hosszabb ideig túlsúlyba kerülve megzavarja a harmonikus egyensúlyt. Az efféle zavarokat az időjárástól kezdve a sérüléseken át egészen a helytelen táplálkozásik és a tartós megerőltetésig, minden előidézheti. Az akupresszúra célja, hogy az energiapálya meghatározott pontjain az energiafolyam zavarát kiküszöbölje. A kezelés lényege tehát az, hogy visszaállítsa az energiák egyensúlyát: ahol torlódás van, onnan az energiát le kell vezetni, ahol hiány mutatkozik, oda energiát kell irányítani. Az akupresszúra aktiválja a mindenkiben meglévő saját gyógyerőket. A testi tünetek inkább csak azt jelzik, hogy a test melyik energiapályái szenvedtek zavart. A gyógyító és ingerpontokon, valamint a meridiánokon különleges energetikai (elektromos) állapotok uralkodnak: a bőr vezetőképessége a kezelési pontokon nagyobb, mint egyebütt. Az akupresszúra kezelésnek szinte minden előírt pontja ezeken az energiapályákon található, ezeket ingerelve beindíthatók a test öngyógyító képességei. 

Akupresszúrával kezelhető betegségek

Az akupresszúra természetes gyógymód, a szervezet öngyógyító képességének felélesztését célozza meg, és az embert mint test-lélek-szellem egységeként tekinti. A panaszok soha nem választhatók el ettől az egységtől, hiszen a panaszok a test-lélek-szellem egységének alapján fejeződnek ki. Az akupresszúrát más természetes gyógymódokkal (pl. fitoterápia, légzésterápia stb.) kombinálva gyorsabb, mellékhatás mentes és teljesebb gyógyulás érhető el.

Az akupresszúra hatékony kiegészítő kezelés lehet az alábbi betegségek esetén:

  • emésztőrendszeri problémák: puffadás, székrekedés, hasmenés, máj- és epebántalmak, epekövek, gyomorfájdalmak, gyomor-, ill. nyombélfekély, hajhullás;
  • szív és érrendszeri betegségek: szívritmuszavar, szívgyengeség, szívidegesség, érelmeszesedés, visszérgyulladás, magas- ill. alacsony vérnyomás;
  • légzőszervi rendellenességek: megfázás, nátha, torokgyulladás, mandulagyulladás, köhögés, hörghurut, asztma arc- és homloküreggyulladás;
  • anyagcsere betegségek: köszvény, cukorbetegség, elhízás, kóros soványság;
  • allergiák: szénanátha, ételallergiák, asztmatikus problémák;
  • immunerősítés, általános erősítés, egészségmegőrzés, salaktalanítás.


Ajánlott oldalak

Joalis referencia központ Kineziológia
www.egeszsegnevelo.hu

Kézzel faragott rönkházak építése, kivitelezése
www.ronkhazepites.com

Könyvajánló

500 recept candidásoknak, liszt- és laktózérzékenyeknek. Kitűnő receptgyűjtemény és gyakorlati útmutató. A szerző segít megérteni az összefüggéseket a különböző problémák között és ínycsiklandozó ötleteket ad az egészség felé vezető úton.